Egymillióan – Facebook

Kedves mindenki!

2011.04.12. 16:30 Egymillióan


Az elmúlt napokban több fórumon is élénk vita indult a Milla és más civil és politikai kezdeményezések kapcsolatáról. Ezúton szeretnénk mindenkit megnyugtatni: egyetlen demokratikus elköteleződésű szervezettől sem határolódunk el! Sőt!
Most mindannyiunk összefogására szükség van, hogy nemet mondjunk arra az egypárti alkotmányra, amelyet nem tekinthetünk magunkénak, amelynek megalkotásából kihagytak minket!

Ezért szervezünk tüntetést április 15-én este 6 órára az Alkotmány utcába több szervezettel összefogva, ahova várunk mindenkit, korra, nemre, származásra,  vallásra, szexuális orientációra, vagy pártállásra való tekintet nélkül.
Ugyanakkor arra bátorítunk mindenkit, hogy minél több ponton kapcsolódjon be az alkotmányozás folyamata ellen szervezett megmozdulásokba is, ahogy a Millások tették ezt eddig is – egyszerű demonstrálóként –, s ahogy tenni fogják most is!

Mindeközben persze tartjuk, hogy továbbra sem örülünk politikusok jelenlétének az általunk szervezett eseményeken, s ennek egyszerű oka van: legtöbbjük megosztó személyiség. Nem csak mi érezzük ezt, hanem a felmérések is ezt igazolják vissza: kevés olyan politikus van ma a magyar közéletben, akinek a népszerűsége ne lenne összemérhető az elutasítottságával. Ugyanezért kérjük, hogy demonstrációinkra ne hozzatok pártjelképeket.

Az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért olyan mozgalomnak indult, amit személyekhez, vagy pártokhoz kötődő szimpátiáktól és antipátiáktól függetlenül mindenki a magáének érezhetett. Ezt szeretnénk továbbra is megőrizni. Azt az érzést, hogy itt – bár sokmindenben különbözünk – csak az számít, hogy ki mit gondol az ügyről, amelyért összejöttünk.
Ha a megosztó személyiségek, vagy pártok körüli viták elijesztenek akár csak egyet is közülünk, akkor végül felmorzsolódunk és a végére mindenki magára marad. Megint.
Ennek megakadályozása talán a legfontosabb felelősségünk. Hogy azok maradhassunk, akik most vagyunk: néha a kelleténél egy kicsit szabadszájúbb civilek, akik egyszer már bebizonyították, képesek félretenni azt, ami elválasztja őket, hogy kiálljanak azért, ami mindannyiunkban közös, ami mindannyiunknak fontos – a szabadságunkért.

Milla

 

Az április 15-i tüntetéshez eddig csatlakozott szervezetek:

Cigány Politológusok és Szakértők Szövetsége (C POLISZ)
Eötvös Károly Politikai Intézet,
Fegyveres és a Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége
Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája
Kendermag Egyesület
Közmédiumok Szakszervezeti Fóruma
Liberális Fiatalok Egyesülete
Magyar Helsinki Bizottság
Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége
Meleg Egyenjogúságért Koalíció
Méltóságot Mindenkinek Mozgalom (coMMMunity)
Negyedik Köztársaság (4K!)
Neo Drom
Phralipe
Társaság a Szabadságjogokért
Tilos Rádió
Védegylet

A csatlakozó szervezetek folyamatosan bővülő listája itt követhető.

A bejegyzés trackback címe:

https://egymillioan.blog.hu/api/trackback/id/tr992820202

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: MILLA 2011.04.27. 11:25:31

A Kormány 600+110+32 milliót fizet kommunikációs tanácsadó cégeknek, hogy "szerethető" viselkedésre tanítsák őket. Az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért facebook csoportnak nem kellene senkinek sem fizetni, csak legalább az ilyen akció...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Norris74 2011.04.12. 17:23:55

Kedves Millások!

Maximálisan egyetértve veletek - magam is kint voltam a Szabad Sajtó útján - engedjetek meg egy pici kritikát!
Mégpedig azt, hogy hol volt az a rengeteg Millás szimpatizáns az Április 9-i szakszervezeti tüntetésről? Egyetlen árva kis csoportot sikerült felfedeznem csak ilyen traszparenssel. Persze nyilván van közös metszete a szakszervezetiseknek és a szabad sajtósoknak is, de az biztos nem ekkora.
Hol volt most a szolidaritás? Az ugyanis kétirányú folyamat. Adok is, kapok is. Legközelebb elvárunk titeket is! Mindannyiótokat!
Hajrá!

Hell István 2011.04.12. 18:29:20

@Norris74: nem könnyű - nekem legalábbis nem volna könnyű - együtt tüntetni esetenként szélsőbalos, rendszerellenes, szocdemagóg szakszervezetekkel.

piefke 2011.04.12. 18:42:51

Figyeljetek ide: ha belementek ebbe a "megosztó személyiség"-dologba, akkor máris átengedtétek a tematizálást a Fidesznek!

Ugyanis a Fidesz volt az, aki megosztotta mind a magyar társadalmat, mind pedig annak politikai elitjét. Ők sulykolták bele a "köztudatunkba", hogy ez vagy az a politikus, személyiség, művész, stb. "nem comme il faut".

Ugyan hogy fogtok tudni győzni az ellenség felett, ha elfogadjátok annak "játékszabályait"????

Nemrég, egyik posztunkban (progressziv.blog.hu/2011/03/28/sme)az alábbiakat írtuk, kérjük, fontoljátok meg e mondatokat:

"Vegyétek tudomásul, hogy a győzelemhez néha „az Ördöggel” is össze kell fogni – és ettől mégsem váltok ördögivé. Volt egyszer, hol nem volt két nagy demokrata: az egyiket Rooseveltnek hívták, a másikat Churchillnak. És jött az a bizonyos „néha” – és akkor ez a két alak még Sztálinnal is képes volt összefogni… „Komcsivá” váltak ettől? Lófaszt! „Szégyen” volt ez? Nem, mert a célszerűség nem „erkölcsi kérdés”… Ha ti, magyar demokraták, most egymás méricskélitek, azzal csak azt mutatjátok meg a Jónépnek, hogy ti sem gondoljátok komolyan amit beszéltek – mert amikor bátran és az ellenség propagandájától függetlenül, magabiztosan kellene cselekednetek, nem tudjátok rászánni magatokat…"

(Mindaz, amit leírtam, teljesen független attól, hogy az egyes "megosztó" politikusok mögött miféle politikai, kormányzati teljesítmények állnak - de ezt a vitát akkor sem most kell lefolytatnunk és főképpen nem a Fidesz tematizálása mentén!)

Norris74 2011.04.12. 18:44:40

@Hell István:

Felhívnám erre a mondatra a figyelmet.
"Ezúton szeretnénk mindenkit megnyugtatni: egyetlen demokratikus elköteleződésű szervezettől sem határolódunk el! Sőt! "
Ismételni tudom csak: A szolidaritás kétirányú folyamat. Ha szolidáris vagyok valakivel, joggal várhatom el, hogy a másik is szolidáris legyen velem. Ha ez nincs meg, akkor valaki ismét csak kihasznál valakit a céljai érdekében.

Hell István 2011.04.12. 21:11:35

@Norris74: nemnemnem, én a "megszorítások" pártján állok.

fg56 2011.04.13. 05:55:19

A civil ellenállás rendszerének meg kell erősödnie Magyarországon és valóban le kell számolni a Fidesz által sulykolt sztereotípiákkal: "hogy én balos, meg liberális meg "más" emberekkel nem vagyok hajlandó együtt tüntetni. Miért? Talán nem egyformán sújt szinte mindenkit ez a kapitalista diktatúra?

- El kell szakadni attól, hoggy a Fidesz tematizálja a közéletet, a gondolkodást, megossza a magyart a magyarral. Hisz hazaárulózni most már a Fidesznek és Orbánnak sincs erkölcsi alapja.

- Fogjunk össze, legyünk erősek és kikezdhetetlenek! Sokáig szélmalom harc lesz a mienk, de el kell érni, hogy minél előbb olyan törvények születhessenek csak e hazában, amelyek a valódi többség érdekeit szolgálják.
süti beállítások módosítása